Copyright 2024 - Gazdász Elasztik Kft.

TeMitTettél borítóA Miskolci Akadémiai Bizottság, és a Gazdász-Elasztik Kft. ebben a kiadványban Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyékben élő, különböző szakterületeken dolgozó kutatók legkiemelkedőbb, vélhetően maradandó értéket képviselő tudományos eredményeit kívánja bemutatni. Amit „ők tettek hozzá”, amivel ők gazdagították saját szaktudományukat.

Több mint 70 kutató tisztelte meg e könyv olvasóit azzal, hogy egy-egy fejezetben közreadja tudományos munkásságának legértékesebb gondolatait, és eredményeit. Az egyes fejezetek elsőszerzői között 4-en akadémikusok, velük együtt 11- en a Magyar Tudományos Akadémia doktorai, 13-an kandidátusok, és 41-en rendelkeznek PhD tudományos minősítéssel.

Köszönjük, hogy hozzájárultak ennek a könyvnek a sikeréhez.

A könyv közreadásával hármas célunk volt: Szeretnénk, ha ezeket a nagyszerű eredményeket a lakosság is megismerhetné.

Szerettünk volna kiváló kollégáink értékes teljesítménye előtt ilyen módon is tisztelegni. És végül, azt szeretnénk, hogy idősebb kollégáik példáját a nyilvánosság elé tárva, értékes kutatómunkára ösztönözhetnénk fiatalabb munkatársainkat.


Dr. Berkő Péter

Miskolc, 2018